Pavlína Čančarová
Nemrégiben nagy lelkesedést keltett Ferenc pápa Evangelii gaudium című dokumentuma az evangélium örömteli továbbadásáról. Ebből az alkalomból átnéztük Pavlína Čančarová diplomamunkáját, amelyből másfél évvel ezelőtt néhány bekezdést közöltünk a Kármel harmadik rendjének történetéről. Most ebből összefoglalva felidézhetjük, mit tartalmaznak az egyház tanítóhivatalának dokumentumai a laikusok apostolságáról a II. vatikáni zsinat után. Ezeket a gondolatokat érdemes folyton újra és újra visszatérni. Számunkra különösen a kármelita harmadik rend kapcsán. Ehhez csatoljunk egy cikket a Ferenc pápa említett dokumentumából.
A prekonciláris katolikus egyház felfogásában hangsúlyozták azt az egyházfelfogást, amely kizárólag a külső, szervezeti megnyilvánulásaira, a hierarchiára összpontosított. Így egyfajta hallgatólagos azonosítást feltételeztek az egyház és a papság között. A zsinat azonban reagált erre a felfogásra, és kijelentette, hogy az egyház nem elsősorban egy pontosan meghatározott struktúrájú intézmény, hanem elsősorban misztérium (titok). Mindenki, aki a keresztség által Krisztushoz tartozik, az egyház része, tehát a laikusok is. Először a zsinati dokumentumokban hangsúlyozzák az Isten népe tagjainak alapvető egyenlőségét, és csak ezt követően különböztetik meg a különböző állapotokat, hivatalokat és feladatokat. Ebben rejlik a II. vatikáni zsinat nagy hozzájárulása az egyház átfogó felfogása szempontjából, amelyet elsődlegesen az egyházról szóló konstitúció, a Lumen gentium (LG) fejleszt.
A zsinati dokumentumok nagyon értékes részeket tartalmaznak a laikusok lényegéről, méltóságáról, spiritualitásáról, küldetéséről és felelősségéről. Ezekhez kapcsolódnak a későbbi, zsinat utáni gondolatok is, amelyek a következő dokumentumokban találhatók: Christifideles laici (ChL) és Novo millenio ineunte.
A laikusok apostolsága szempontjából alapvető és legfontosabb zsinati dokumentumok a Lumen gentium és a laikusok apostolságáról szóló dekrétum, az Apostolicam actuositatem (AA).
Lumen gentium a történelem során először határozza meg és definiálja a „laikus” fogalmát, továbbá nagyon általánosan fogalmazza meg a laikus küldetését az egyházban, és először beszél nyíltan a laikusok apostolságáról. A laikus a Lumen gentium szempontjából nem elsősorban „nem papként” vagy mint akit csak vezetni kell, hanem mint aki az iniciációs szentségek alapján Krisztus hármas hivatalára fel van ruházva, és tehát teljesen egyenlően tartozik Isten népéhez. E szentségi tényen alapulja minden Isten népe tagjának mély egysége és egyenlősége, és ebből az alapvető egyenlőségből származik mindenki közös hívása az apostolságra. A laikusok csupán Isten népéhez való tartozásuk révén kapják jogot és feladatot arra, hogy közreműködjenek az egyház apostolságában, és azt a lehetőségeik szerint végezzék. A laikus tehát nem igényel megbízást vagy felhatalmazást a hierarchiától az apostolságához. Az ő apostolsága közvetlenül a tagi viszonyából ered az egyházban. A laikus közvetlenül Krisztustól és a Szentlélektől kapja jogát és hatalmát, nem a hierarchiától. Ezért a laikus az apostolságával nemcsak valamiféle részvételt mutat a hierarchia apostolságában.
Ez az új laikus felfogás válik kiindulóponttá minden későbbi gondolkodás és a laikus apostolság fejlesztéséhez. Összefoglalva, a Lumen gentium rámutat a laikusok méltóságára és felelősségére az egyház üdvözítő küldetésében.
Az Apostolicam actuositatem dekrétum elsősorban a laikusoknak szól, ezért alaposabban foglalkozik a laikusokkal és apostolságukkal. A dekrétum megerősíti, elmélyíti és kidolgozza a laikusok apostolságra való hívását, pontosan meghatározza a laikus apostolság céljait (t.i. evangelizálás és megszentelés, a keresztény megújulás az időben lévő dolgok rendjében és karitatív tevékenység), különböző területeit határozza meg a laikus apostolságnak, mint például egyházi közösségek, család, ifjúság és szociális környezet hazai és nemzetközi szinten. Két különböző formáját vázolja fel a laikusok apostolságának: az egyéni apostolságot és a közösség apostolságát. És nem utolsósorban a laikusok apostolságra való képzésének szükségességét is hangsúlyozza.
A dokumentum neve, „dekrétum a laikus apostolságról”, szintén azt a szándékát tükrözi a zsinatnak, hogy a Lumen gentium szellemében felhívja a figyelmet arra, hogy az egyház egészében apostoli, mint Isten népe, és nem csupán a hierarchia. A világ különböző missziós területein az egyház küldetése már csak a laikusok apostolságával valósítható meg.
A II. vatikáni zsinat pastoral konstitúciója, a Gaudium et spes, csak érintőlegesen említi a laikusok apostolságát, mivel más irányultsággal készült, mint a laikus apostolság sajátja.1 A dokumentum legfontosabb hozzájárulása a laikusok apostolságához az, hogy a laikus apostolság valóságát a mai világ és egyház helyzetének összefüggésébe helyezi, és hogy a konstitúció középpontjában álló „ember” kulcsfontosságú perspektívát jelent a laikus apostolság számára.
1988-ban megjelent a Christifideles laici levél, amely a laikusok az egyházban és a világban való hívásának és küldetésének szentelt püspöki szinódus eredményeként született. Ez a Jana Pavla II. apostoli levél gondolatilag a II. vatikáni zsinat dokumentumaiból indul ki, épít rájuk, elmélyíti és fejleszti azokat. A dokumentum célja, hogy újból megerősítse a laikusok felelősségét az egyházban, és tudatosítja, hogy a közreműködésük az egyház apostolságában pótolhatatlan, és ezért nagyon kívánatos.
A Christifideles laici apostoli levelet már bizonyos idő elteltével írták, a II. vatikáni zsinattól számítva, így a szinódus résztvevői már lehetőséget kaptak arra, hogy visszanyúljanak a zsinat utáni fejlődéshez és a laikusok irányultságához az egyházban. A szinódusi atyák elismerték, hogy sok laikus, a Szentlélek ereje által, a szentség és a közösség útján halad, hogy sok laikus aktívan részt vesz a liturgiában, Isten igéjének hirdetésében és a katekézisben, hogy számos szolgálatot és feladatot vállalnak; hogy sok lelki társulás és mozgalom fejlődik, amelyeknek tagjai is laikusok (lásd a dokumentum 2. cikkét).
A levél nem titkolja azt sem, hogy a laikusok, az apostolságuk az egyházban és a világban nem volt teljesen problémamentes és veszélytelen. Kétféle kísértést említenek, amelyeknek a laikusok a II. vatikáni zsinat után ki voltak téve, és amelyeknek nem mindig tudtak ellenállni. Az első kísértés a laikusok és apostolságuk számára az volt, hogy nagyon erőteljesen a egyházi szolgálatokra és feladatokra összpontosítottak, addig, hogy feladták saját felelősségüket hivatásukban, a társadalomban, és a gazdasági, kulturális és politikai világban. A második kísértés pedig a hit és az élet elválasztása, valamint az evangelium elfogadása és a mai világ különböző ügyeiben való konkrét cselekvés elkülönítése lett.
Bármilyen apostolságról van szó, így a laikusok által végzett apostolságról sem szabad figyelmen kívül hagyni a Szentlélek pótolhatatlan szerepét. A fent említett dokumentumok is beszélnek a Szentlélekről mint az egyház életelvéről, és arról, hogy éppen a Szentlélek támogatja az egyházat és a laikusokat küldetésük teljesítésében.
Az utolsó dokumentum, amelyről szeretnék szólni, II. János Pál apostoli levele, a Novo millenio ineunte, 2001-ből. A pápa apostoli levelével, a 2000. évi jubileumra történő reflektálás keretében szeretné az egyházat a új évezred kezdetén irányítani. Konkrét feladatokat, konkrét programot szeretne kijelölni. Az egyháznak el kell készítenie egy hatékony pasztorális programot, és ezt az isteni segítséggel mélyen a kontemplációban és imában kell gyökerestől elültetni. A dokumentum legnagyobb hozzájárulása, hogy hangsúlyozza a tényt, hogy minden pasztorációnak és evangelizációnak, minden apostolságnak a Krisztus iránti baráti kapcsolaton kell alapulnia, hogy imában és elmélkedésben ki kell építeni és elmélyíteni a személyes kapcsolatot Jézushoz. Csak azok a laikusok, akiket Isten szeretete és Krisztus világossága tüze átjár, akik ezt meg fogják látni, elfogadják és olvassák az ő arcán, lesznek képesek hatékonyan életre hívni a II. vatikáni zsinat laikusokkal és apostolságukkal kapcsolatos gondolatait.
És ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy a fent említett dokumentumokban említést nyer a közösség spiritualitása is (AA, 4. cikk; ChL, 29. cikk).
Evangelii gaudium:
102. A laikusok egyszerűen Isten népének végtelen többségét képezik. Szolgálatok számukra a szentelt szolgák kisebbsége. A laikus identitása és missziós küldetése nőtt. Nagy számú laikusunk van, aki a közösség iránti gyökerezett érzéssel és hatalmas hűséggel bír a cselekvő szeretethez, a katekézishez és a hit megéléséhez.
Ennek a felelősségnek a tudatossága, amely a keresztségből és a bérmálásból fakad, nem minden helyen azonos. Egyes esetekben azért, mert a laikusokat nem képezték fel a felelősség elfogadására, más esetekben pedig azért, mert a túlpaposkodás miatt, amely távol tartja őket a döntéshozataltól, nem találtak helyet a helyi egyházban, ahol kifejezhetnék magukat, és cselekedhetnének.
Bár sokan részt vesznek a laikus szolgálatokban, ez az elkötelezettség nem tükröződik abban, hogy a keresztény értékek benyomulnának a társadalmi, politikai és gazdasági környezetbe. Gyakran belső egyházi feladatokra korlátozódik, valódi elkötelezettség nélkül az evangélium társadalmi átalakítására. A laikusok képzése és a szakmai, intellektuális kategóriák evangelizálása fontos pasztorális kihívást jelent.
(Az Evangelii gaudium apostoli exhortáció teljes szövege elérhető a Vatikáni Rádió internetes oldalán.)
