Adrienne von Speyr (1902–1967)
Miközben távol voltál (én tíz napig nem voltam jelen egy kurzus miatt), szinte minden este a magány volt a téma (1). Senki sem akarja követni (az Urat) a szenvedésbe, már nincs szolgálat (2) a szenvedés tekintetében, az egész élet teljes odaszánása nélkül. Így a magány a közelgő kereszt mellett egyre nő.
Péter, az apostolok elsője, elárulja; körülöttünk nagy vákuum keletkezik az Úr körül. Találhatóak emberek, akik szeretik az Urat és valamilyen módon hisznek is, de félnek részt venni az Olajfák hegyén átélhető szenvedésben, a kereszten. Olyan dolgokon érzik magukat elkötelezettnek, amelyek sokkal hangosabbak és ködösek, és ezen túl a figyelmük nem terjed. Talán érdekelné őket, ha valaki korábban mondta volna nekik, de most már határozott terveik vannak az életükre. Elég nekik, ha továbbra is a helyes úton „vegetálnak”.
Az Úr a keresztre van feszítve. Azok a korlátok, amelyek elkerülhetetlenül összefonódnak az emberi élettel, az utolsó pillanatig hűek. Az emberek körüli kudarcot és közömbösséget elviseli, mint aki teljesíti az Atya akaratát. Ő, Isten Fia, nem akarja elárulni ígéretét, hogy ember marad a végsőkig.
Idén a keresztre feszítés tragédiáját drámai módon látom a mai világ és a mai egyház vonatkozásában: minden, amit az ember hall vagy olvas, ugyanabba az irányba mutat: az ember alapvetően már nem érdeklődik a Pán szenvedésében zajló események iránt. Amikor azonban keresem az okokat, hogy a világ miért ilyen ma, nem tudom nem észrevenni a saját bűnrészességemet: én sem akarom másként. Én sem akarom, és hagyom, hogy mások laposítsanak le. Így a keresztre feszítés katasztrófája éppen az én – valójában nem is olyan súlyos – egoizmusom révén teljesedik be.
Ahol valódi harcok folynak, ott az ember valószínűleg elég módon felébredne, hogy részt vegyen bennük, de ahol csak ezek a keserű, szomorú, banális dolgok zajlanak, ott szabadon hagyja őket. Talán pár nappal ezelőtt volt egy jó ötletem; ma azt mondom: nem éri meg, az ember úgysem tud semmi hatékonyat tenni.
De az Úr számára nincs olyan pillanat – a végsőkig nincs! –, amikor azt mondaná: tényleg semmit sem lehet tenni. Az ő keresztjén összpontosul minden, amit emberileg eddig még nem tapasztalt. Szomjúság, fájdalom minden mértéken túl és végtelen elhagyatottság. Örökkévalóság óta mindent adott, de az egyes esetekben nem tudta (3), hogy mi a tartalma az ajándékának.
(1) Adrienne ezeket az élményeit Hans Urs von Balthasarnak közli 1964 nagypénteken, és ő jegyzeteli le.
(2) Szó szerint diakónia.
(3) Azt érti alatta: nem tapasztalta meg.
(Adrienne von Speyr, Kereszt és Pokol I., Einsiedeln 1966; fordította: Norbert Žuška, OCarm.)
