Elmélkedés a szótárról

Sr. Terézia Brichtová OP

Az olasz „Új Szótár a spiritualitásról” (cseh kiadása éppen a Karmelita Kiadónál készül) tizenhét oldalt szentel a „KRÍZIS” kifejezésnek (szerző: L. De Candido).

Ezzel a szóval gyakran kellemetlen érzés keletkezik bennünk, valami rossz előérzet. Gazdasági válság, hivatási válság, családi válság stb. Végül megnyugtatjuk magunkat azzal a gondolattal, hogy valójában ez egy növekedési válság.

De e kifejezés etimológiája szerint jelentése sokrétű. A „krizein” ógörög ige származéka, amely azt jelenti: itélek, döntök, megkülönböztetek, értelmezek, értékelek. A legmegfelelőbb magyar fordítása a „válogatás”. Ha azonban elhessentjük a totalitás időszakának kellemetlen tartalmát, mélyen pozitív vallásos jelentéssel bír. A krízis, válogatás összefügg az ember szabad akaratával. Az első, aki megpróbálja, az Isten. Az Ő teremtménye elé állítja a választás elé, egy bizonyos döntés elé, és ezt már a teremtéstől kezdve teszi. Kezdte az angyalokkal, folytatta az ősatyáinkkal, majd jöttek Ábrahám, Mózes, a próféták. (Milyen ügyesen tudtak ellenállni az Isten akaratának!) Igen, maga az Úr Jézus is megpróbálásokon, azaz kríziseken ment keresztül a pusztában. És minden ember mindezidáig.

A krízis nem kívül van, a krízis az emberben van. Bármikor, amikor döntést kell hozni – a jó és a rossz között, a jó és a még jobb között, a szeretet és az önszeretet között – számára krízis, kritikus helyzet áll fenn. Az ember egy kereszteződésnél áll, egy útelágazásnál. Előtte áll a Bíró. De ez a Bíró nem sadista, nem nézi kártékonyan, hogy mi fog történni, nem leselkedik az áldozatra, hogy „rajtakapja” a tettén és azonnal elbánjon vele ...

Nem, remegő szívvel vár, teljesen aktív, felajánlja az embernek a segítő kezét, hogy a próbán sikeres legyen. És amikor ez sikerül, az öröm a mennyben! Nem mondja ezt magának a Megváltó?

A boldogságok is kritikus pillanatok. Nem muszáj, de ha akarsz szegény lenni, ha akarsz tiszta szívű lenni ... boldog vagy, boldog vagy! Makarioi hoi ptochoi, hoi katharoi ... mondja a görög szöveg Szent Máténál. De mintha mellette éreznénk egy kimondhatatlan kiegészítést – MAKARIOS. Amikor te választod a boldogságokat, boldog valaki más is. Igen, Isten – a Szeretet, boldog, amikor látja, hogy teremtménye szabadon a jobb útra, az élet útjára döntött.

Ezt értette Szent Terézia Lisieux-i, amikor örömet akart szerezni Jézusnak, hogy boldoggá tegye.

Gyerekes dolog, vajon Istennek tulajdoníthatók-e emberi érzelmek? P. Cantalamessa a „Krisztus uralma alatt” című könyvében elgondolkodik ezen, és lényegében a következőt állítja: az ember Isten képmására teremtetett, de nem csupán azért, mert rendelkezik értelemmel és akarattal. Honnan a benne lévő affektivitás, az érzékeny szív? Nos, minden, ami az emberben jó és nemes, csak azért lehet ilyen, mert valamilyen módon Istenben létezik, mint ötlet, minta, hogy belőle származik mint az ő visszfénye. Ha „antropomorf” elképzelésekről beszélünk Istenről, nem beszélhetnénk még nagyobb joggal az ember „teomorfizmusáról” is érzelmi szempontból?

Ily módon naponta, amikor kisebb-nagyobb KRÍZISEKEN, válogatásokon megyünk át, naponta nyújtja nekünk mennyei Atyánk a kezét (vagyis a Lelke kegyelmét), és naponta döntésünkkel a boldogságok mellett okozhatjuk, hogy Urunk boldog, MAKARIOS.